Múlt és jövő találkozása a máltai jelenben

Múlt és jövő találkozása a máltai jelenben

Múlt és jövő találkozása a máltai jelenben

Ha ciki, ha nem, őrült Poirot rajongó vagyok. Most éppen harmadszorra nézzük előről a tizenhárom évadot. Tegnap este a Rodoszi háromszög cìmű epizód következett és én félig viccesen jegyeztem meg a férjemnek, csodálom, hogy Agatha Christie egyetlen rejtélyes szál felgöngyölìtésére sem vezette kis belga detektívjét Máltára. Mondjuk A bormlai borbély esete vagy a Gyilkosság Vallettàban illett volna a képbe. 

Nyolc éve élünk ezen a pompás kis szigeten a Földközi-tenger kellős közepén és amikor azt hinném, hogy már mindent láttam és mindent tudok, történik valami, ami megingat ebbéli hitemben. 

Málta. A tenger a mindenem. Imádom, minden színét, sóját, tébolyát. Amióta az eszemet tudom, a tenger mellett akartam élni. És most, hogy itt vagyok, soha sem hagyom el. Az itt töltött évek során megfigyeltem a hölgyet, mert ha valaki nem tudná a tenger természetesen – legalábbis a Földközi – nő. A férjem ezen gyakran felhördül, hogy ugyan már miért lenne nő és én ezt honnan veszem egyáltalán. Általában mosolyogva elintézem annyival, hogy ez nem is kérdés és csak rá kell nézni. Nem érti…

Minden évben ugyanaz történik. 

Május környékén, mintha csak ő is a nyarat várná, a legszebb arcát mutatja. Szikrázóan mindenkék és hívogató, kristálytiszta és ellenállhatatlan. Ki is használják ezt sokan és mohón merítkeznek meg benne újra és újra. 

Augusztusra már rajta is érződik, hogy kezd elege lenni az angol családokból, a jetskiző srácokból és a rengeteg különféle ízű, szagú és energiájú testből. A legtöbbjük “csak” a tengert látja benne, őt nem és nem hódolnak neki. 

Ezért október környékére kezd durcássá válni. Többé már nem szikrázik és egyáltalán nem ellenállhatatlan. Sokat hullámzik, eltaszít és inkább hasonlít egy megzabolázhatatlan rocksztárra, aki miután kiszolgálta a közönséget a saját dalát játssza. És tépi a húrokat rendesen. Meg akar tisztulni egy-egy hosszú fülledt nyár után, csak maga van, félelmetesen lenyűgöző erejével, már-már szinte lenézően nyaldossa vagy inkább rugdossa a sziget partjait, jelezve, hogy itt ő az úr. Kíméletlenül. 

Februárra elveszti a fejét és néha úgy tűnik kicsit önmagát is a magányos hónapok csendjében. Szürke, néha egyenesen ijesztő, talán kicsit depressziós.

Aztán március végén egy reggelen megint arra ébredünk, hogy csábít. Felveszi legszebb kék ruháját és kacérkodik veled. Készen áll egy új nyárra, ezer meg ezer új történetre. Szelíden ringatózik és én akkor tudom, hogy újra visszatért hozzánk, nekünk, önzetlenül, egy újabb felejthetetlen kalandra.

De nem a tengerről akartam írni, bár Málta magával ragadó sármja sok szempontból ebben rejlik. Az elmúlt napokban annyi ellentétes hír jelent meg a médiában, hogy felkaptam a fejem. Hogy lehet, hogy egy ilyen kicsi sziget ennyire ellentmondásos legyen? A történelem során rengeteg támadással kellett szembenézniük, de mindig állták a sarat és megmaradt az egység. A 20. századi politika úgy néz ki az egyetlen, amely képes kibékíthetetlen ellentéteket szítani különböző csoportok között.

Mire is gondolok valójában? 

Málta egyik arca a konzervatív keresztény szigetország, ahol az összes szentet munkaszüneti nappal ünneplik, Szent Józseftől Szent Pál hajótörésén át a Szeplőtelen Szűz fogantatásáig. Összesen 359 darab templom található a szigeteken (313 Máltán és 46 Gozón), áprilistól szeptemberig minden város minden temploma egy jókora “feszta” keretében megünnepli a szentjeit. Tűzijáték reggeltől estig – és a reggelt szó szerint értem – színes, 80-as évekbeli villanykörtékkel feldíszítve minden és tűzijáték. Ja azt már mondtam.

Kőkemény, régimódi patriarchális társadalom ez, ahol a férfi az úr a háznál és ő a kenyérkereső. A nők szülnek, takarítanak és főznek, hétvégén pedig ebédelni viszik őket. Tavasztól őszig a feszták mellett egymást érik az esküvők, keresztelők és elsőáldozások, így az asszonyok már jó előre lefoglalják az összes körmös és hajas időpontjukat, nehogy lepattogott körmökkel vagy friss hajszárítás nélkül kelljen megjelenniük. 

Az abortusz bűncselekmény, szemet hunynak a pedofil papok felett, a korrupció virágzik minden szinten. A legalacsonyabbtól a legmagasabb politikai körökig. Hát így mennek itt a dolgok.

A legfrissebb kedélyborzoló hír, hogy a sziget egyik leggazdagabb építőipari mogulja, aki a pletykák szerint szexuális zaklatási ügybe is keveredett és teljesen illegálisan építette Málta egyik legnagyobb rendezvény központját, és aki nem mellesleg közel harminc éve nem fizet adót, egyezséget kötött az adóhivatallal. 40 millió euró helyett elég, ha csak 10 milliót leperkál. Még szépen hátba is veregetik és Charlie folytatja áldásos tevékenységét a köz javára. ( Időközben jött a hír, hogy a minisztérium kategorikusan cáfolta a jelentést, kijelentve, hogy az állítások “nyilvánvalóan megalapozatlanok és teljesen hamisak”.)

Ez csak egy példa a sok közül. A férfiközpontú társadalmi berendezkedés – ha úgy tetszik – pozitív oldala, a rendkívüli családcentrikusság. Amikor az első gyermekemet vártam és már látszott a pocak, bárhová is mentem, mindenhol úgy kezeltek, mintha a kis Jézust hordoznám a szívem alatt. Röpködtek a god bless -ek (Isten áldjon) és persze mindenkinek van egy szülés története, amit azonnal el kell mesélnie.

A családi hagyományok úgy általánosságban nagy szerepet játszanak a mindennapokban is. Vasárnap a legtöbben misére mennek és az egyházi kötelezettségek alól nem lehet kibújni. Mert egyrészt ugye majd mit szólnak az utcában, faluban, városban stb. (a megfelelő rész alkalmazandó). Másrészt pedig hiszem, hogy meggyőződésből, vallásos irányultságból ez valóban iránymutató fény sokak életében. (Az álszentségről és annak megnyilvánulásairól pedig egy külön könyvet tudnék írni.)

Mindezekkel szemben Málta meglepően kísérletező és előremutató gondolkodású (nem csak!) a technológia területén.

2018 nyarán elnevezték magukat a blokklánc szigetnek és erős promócióba kezdtek a kriptovaluták és egyéb feltörekvő technológiák népszerűsítés érdekében. Aztán 2019-ben jött a mesterséges intelligencia és a nemzeti űrstratégia.

A máltai egyetemen blokklánc posztgraduális képzésben vehetsz részt, vagy akár legális kripto vállalkozásba foghatsz, hiszen ez a szigeten törvényileg szabályozott. Ezzel szintén az elsők között voltak Európában, sőt világviszonylatban is.

Manapság a felnőttképzésben a mesterséges intelligencia kurzusokat hirdetik. Nem azokra az egy-két napos tanfolyamokra gondolok, amiket ingyenesnek el lehet végezni,  hanem minimum 1 éves, valós tudást adó képzésekre. Kicsit hadd dicsekedjek, az egyiken én is tanítok egy modult, mesterséges intelligencia és az etika témakörében. 

De nemcsak az elméleti képzésben, hanem a gyakorlatban is alkalmazzák futurisztikus elképzeléseiket.

A nagyjából 12 ezer lakosú Rabat városában napelemes járdákat építenek, amely képes lesz a település közvilágításának nagyjából 40 %- át kielégíteni. A kormány azt ígéri, hogy ez csak a kezdet és Málta szerte egyre több megújuló energiaforrás lesz elérhető. 

Ezzel nagyjából egy időben jelentették be az önjáró buszok (vezető nélküli buszok) közelgő bevezetését, kezdetben négy útvonalon.

Szintén az elmúlt hetekben Málta egy kutatási kapszulát küldött a Nemzetközi Űrállomásra, az ország első űrkutatási projektje keretében, amely a diabéteszes lábszárfekély kezelésére irányuló kísérlet részét képező mintákat tartalmaz. A remények szerint a kísérlet eredményeként jobban megértik majd a betegséget okozó baktériumok hatásmechanizmusát. 

Mostantól a máltai buszokon élni lehet az érintés nélküli fizetés lehetőségével, ami azt jelenti, hogy nem csak bankkártyával, de okostelefonnal vagy okosórával is lehet fizetni ezentúl.

Sőt az egyik helyi mobil -és internet szolgáltató vállalat elindította az 5G hálózatot, mellyel Málta azon kevés országok közé tartozik a világon, amelyek országos lefedettséget biztosítanak az új technológiával.

De ahogy fentebb említettem, nem pusztán a technológia területén haladók. 

2015 áprilisában Málta a világon elsőként olyan törvényt fogadott el, amely megvédi az interszexuális csecsemőket és gyermekeket a beleegyezés nélküli orvosi beavatkozásoktól. A nemi identitásról, nemi kifejezésről és nemi jellegzetességekről szóló törvény elismeri a testi épséghez és a fizikai autonómiához való jogot.

Az interszexuális jelző nem az egyén nemi identitását vagy szexuális irányultságát írja le, hanem egy testi állapotot. Ugyanúgy azonosíthatják magukat férfiként, nőként, transzneműként vagy egyéb nemi identitással, illetve lehetnek heteroszexuálisak, homoszexuálisak, stb. Előfordul, hogy egy interszex embert születésekor fiúként vagy lányként sorolják be, és eszerint is nevelik, de később mégis más nemi identitása lesz.

Wikipedia

Mondhatom, hogy talán az egyik legelfogadóbb nemzet, ha LGBTIQ mozgalom jogi és etikai elfogadottságáról van szó.

Szintén a napokban egy nőt neveztek ki, Málta történelmében először, helyettes rendőrfőnöknek. A kormány pedig erősen lobbizik a marihuána fogyasztás legalizálása mellett.

A patriarchális állványzat tartóoszlopai recsegnek ropognak. Én pedig tágra nyílt szemekkel – olykor döbbenten – figyelem régi és új váratlan találkozását a tenger kellős közepén. 

Facebook Comments Box